Skip to main content

A Pannónia Ringen rendezték meg az idei FIM Európa Kupa és Alpok-Adria Bajnokság második versenyhétvégéjét, továbbá a magyar bajnokság fordulóját is, ahol Számadó Máté csakúgy, mint a Rijekában megrendezett idénynyitón többször is dobogóra állhatott.

Foto: Horvath photo, https://www.facebook.com/HorvathPhotoo/

A horvátországi idénynyitón kétszer is dobogóra álló Számadó Máté folytatta remeklését az Alpok-Adria Bajnokságban, ugyanis a Pannónia Ringen megrendezett második versenyhétvégén sem adta alább!

„Szombat reggel az egyik henger nem működött a négy közül, így az időmérő nem sikerült úgy, ahogy szerettem volna. Ennek ellenére összesítésben negyedikként zártam, a Stock 1000-es kategóriában pedig másodikként egy egyéni legjobb idővel. Félig-meddig elégedett vagyok, mert három hengerrel ez talán nem rossz eredmény” – felelte a Career Brand Management érdeklődésére Számadó Máté.

A 18 esztendős gyorsasági motorversenyző Suzukiját a szombati versenyre megjavították a csapat szerelői, így magabiztosan várhatta a folytatást.

A rajtot nagyon jól kaptam el, egy rövid ideig első is voltam. Viszont Michal Filla egy erősebb, Superbike kategóriájú motorral visszaelőzött az egyenesben, utána csak követni próbáltam. Egészen jól sikerült, el tudtunk szakadni a többiektől. A végén is konstans jó időket futottam, így a Stock kategóriát megnyertem és nyolc másodperces előnnyel zártam Marko Jerman előtt” – összegezte a szombatot Számadó.

Forrás: Career Brand Management

Másnap nem kedvezett az időjárás a motorosoknak, így a fiatal magyar versenyző nem is vett részt a bemelegítő edzésen, mert a vízfoltos pályán nem akarta kockáztatni önmaga és Suzukija épségét annak tudatában,hogy száraz verseny volt várható.

„A futam jól sikerült, konstans jó időt tudtam teljesíteni vasárnap is miközben a legjobb köridőmön is tudtam faragni. A Stock kategóriában második helyet tudtam elérni Marko Jerman mögött, összességében pedig harmadikként futottam be, ami nagyon jó eredmény. A hétvége nagyon gyorsan eltelt, jól éreztük magunkat. Voltak problémák, amiket orvosoltunk, de nagyon produktív volt az egész hétvége” – zárta szavait Számadó, akinek a második futam végére bár bedurrant az alkarja, de már a következő teszteket tervezgetik a csapattal.

A versenyzők három hét múlva Brno-ban folyatják az FIM Európa Kupa és az Alpok-Adria Bajnokság küzdelmeit.