Az ergométeres országos bajnokságon betegen elért második helye után visszatért a vízre Galambos Péter világbajnoki érmes, Európa-bajnok magyar evezős. Az MTK Budapest 36 éves versenyzője új célokat fogalmazott meg a 2023-as szezonját illetően.
Nem alakult zökkenőmentesen a téli felkészülés a világbajnoki érmes, Európa-bajnok evezős, Galambos Péter számára, ugyanis decemberi betegségét követően másfél héttel a téli ergométeres országos bajnokság előtt ismét nem várt egészségügyi problémával találta magát szemben.
„Hat perc tizenöt másodperces időt tűztem ki magam elé, 6.19-6.20-akat húztam egész télen, a cél teljesítése tehát a finisre maradt – jelentette ki Galambos Péter a Career Brand Management érdeklődésére. – Nagy erőkkel készültem, azonban másfél héttel a verseny előtt sikerült egy komolyabb megfázásba belecsúsznom, a légcsövem és a tüdőm fázott meg. Viszonylag hamar kilábaltam belőle, de a tüdőkapacitásom nem lett 100 százalékos a versenyig, sőt még most sem vagyok teljesen toppon. Ennek ellenére úgy döntöttem, elindulok az országos bajnokságon. Tudtam, hogy nem lesz esélyem nyerni, de bíztam benne, hogy a dobogó meglehet. Alapvetően mindig az időeredmény a fontos, ez esetben másodlagos volt, inkább a helyezésre fókuszáltam” – tette hozzá az MTK Budapest kiválósága, aki végül 6 perc 28 másodpercet tudott húzni, ezzel pedig néhány másodperccel maradt le az első helyről.
„Hétfőn megkezdtük a vízi edzéseket, a közérzetem egyre jobb, de azért ez a betegség gátol a maximum teljesítmény leadásában. November óta nem voltunk vízen, óvatosabban kell hozzáállni, újra be kell törni a tenyeret. Az első hét a visszaszokásról szól, emellett pedig továbbra is megmaradt a futás és a kondi” – folytatta Galambos Péter, aki április 1-jén egy 6000 méteres hosszútávú versenyen indul, majd a hónap végén Szegeden méretetti meg magát a válogatón.
„2023-ra egyszerűbb a képlet, úgy néz ki, hogyha könnyűsúlyú egypárban megnyerem a válogatót, akkor vihetem a világkupákat, az Európa-bajnokságot és világbajnokságot. Ezért is lesz fontos a soron következő két verseny. A hosszútáv egy jó kiindulópontot biztosít, aztán a válogató rendes versenytávon, 2000 méteren zajlik” – folytatta a váci kiválóság, aki tavaly még normál súlyú kettesben vagy négyesben szerette volna megcélozni a 2024-es olimpiát.
„Sajnos nincs olyan kvalitású társ, akivel érdemes lehetne próbálkozni. Idén kvalifikációs év van, mindössze hét egység kvalifikál, bejutni közéjük nagyon nehéz lenne. A dubló szempontjából az lenne az ideális, ha egy nálam erősebb partnert tudnánk találni, mivel én magam sem vagyok a legerősebb könnyűsúlyú – ha a világ élvonalát nézzük. Mindez ugyanakkor nem befolyásol abban, hogy a következő két szezont még mindenképp végig szeretném csinálni, annál is inkább, mert jövőre Szeged rendezi az Európa-bajnokságot” – tekintett előre a rutinos evezős.