Az elmúlt hetekben zajlott a felnőtt országos női Szuperliga, ahol első alkalommal mérethette meg tudását a 14 éves teniszező, Bak-Szabó Norina. A fiatal játékos augusztus 15-e óta az MTK csapatát erősíti, azonban még klubváltása előtt hívták meg a Fehérvár Kiskút csapatába kifejezetten erre a tornára, így ezúttal nem a fővárosi alakulatot képviselte.
„A Fehérváriak megkerestek azzal, hogy játszanék-e náluk a Szuperligában. Ez még korábban az átigazolásom előtt történt. Igent mondtam a megkeresésre, mert úgy gondoltuk, hogy ez kiváló lehetőség arra, hogy sok jó meccset játszhassak” – árulta el Bak-Szabó Norina a Career Brand Management érdeklődésére.
„Két hete kezdtünk a szegediekkel, ott bevitték a meccseket fedett pályára, de nem tudjuk miért, hiszen kint is volt szabad pálya. Az első nap elég rossz meccset játszottam, nem tudtam alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Másnap a másik szegedi csapat ellen már jobban ment a játék, jó egyéni és páros meccset játszottam. Szombaton Budaörs ellen folytattuk, sikerült 4-3-ra győznünk. Az egyénit nyertem is meccs tie-breakben, a párost sajnos elvesztettük, de így is nyert a csapat. Vasárnap a bajnok MTK-val játszottunk, egy szoros meccsen, 4-3-ra kaptunk ki” – összegezte a mérkőzéseket a fiatal játékos.
A Szuperligát az MTK nyerte, a második a Gellért SE, a harmadik a Sonrisa SZTE Sportmánia csapata lett, míg a Norinát is soraiban tudó Fehérvár Kiskút negyedikként zárt a Budaörs előtt.
„Ez volt az első Szuperligám, ahhoz képest szerintem jól sikerült. Nagyon fiatal volt a csapatunk, mindenki annyi idős, mint én vagy egy-két évvel idősebb, így a hangulatra sem volt panasz” – tette hozzá Bak-Szabó Norina, aki szeptemberben a 20. kerületi Baptista Gimnázium, Technikum és Sportiskolában kezdte meg középiskolai tanulmányait.
„Sportosztályban kezdtem meg a középiskolát, egyelőre nagyon tetszik, jók a tanáraink, rugalmasan állnak ahhoz, hogy élsportoló vagyok, bármikor el tudok menni edzeni, amikor szeretnék. Egyelőre jók a benyomásaim, remélem így is marad” – folytatta Norina, aki legközelebb a szeptember 26-án kezdődő felnőtt női országos bajnokságon lép majd pályára.
„Dobogós szeretnék lenni egyéniben és párosban” – zárta szavait.