Szolnokról indult a kezdeményezés, mely az alapítótagok reményei szerint országos méretűvé válhat: megalapították a gyorsasági motorversenyző, Számadó Máté hivatalos fanklubját. A csoport célja, hogy plusz erkölcsi és anyagi támogatást biztosítson az előző idényben három különböző sorozatban is bajnoki címet szerző tehetségnek.
Számadó Máté ugyan önkritikusan értékelte, a bajnoki címek számát tekintve fantasztikus idényt zárt 2023-ban, hiszen a magyar bajnoki cím mellett az Alpok-Adria Kupában és a FIM Európa-kupában is a legjobbnak bizonyult. Az új évnek új célokkal vágott neki a hazánk legjobb férfi motorversenyzőjének is megválasztott tehetség: teljes idényt futna a német bajnokságban (IDM), valamint reméli, szabadkártyával a világbajnoki mezőnybe is visszatérhet.
Ezen ambiciózus tervek megvalósításában szeretnék segíteni őt a fanklub alapítói, köztük Holovatti Zoltánnal, a Hol-Car Bt. vezetőjével, aki hosszú ideje szponzorálja már a 18 éves versenyzőt.
„Az a tervünk, hogy Máténak így is próbáljunk segíteni: reméljük, a fanklub által egyre több és több ember ismeri majd meg őt, és így más fórumokon is megtudják, ki is ő és hová szeretne eljutni” – mesélte a szolnoki alapítóülést követően Holovatti, aki maga is rendszeresen versenyez.
„Viszonylag régi motorosbanda vagyunk, nem is túl fiatalok, viszont szeretjük a fiatalokat. És szeretnénk elérni, hogy Máté olyan lehetőségek mellett versenyezhessen, amit a tehetsége alapján megérdemel. Ehhez persze pénz kell. A klubunkban nagyon sok olyan idősebb motoros van, akik élnek-halnak a Moto GP-ért vagy a Superbike-ért és ők adják az alapítócsapat magját. Egy szolnoki csapatról van szó, és szerettük is volna, hogy valamennyire Szolnokhoz kötődjön az új kezdeményezésünk indulása is” – tette hozzá.
Mi sem természetes, az alapítók közt van Máté edzője, Szabó János, azaz ahogyan motoros körökben mindenki ismeri, Bregyó.
„Intelligens gyerek és ez nagyon fontos volt. A gyorsasági motoros világban hiába van tehetség, ha mellé szeleburdi is vagy az sok bukással és balesettel jár. Máté ezzel szemben már kicsinek is rendkívül koncentrált személynek tűnt. A készségei és képességei is adottak voltak. Anyuka és apuka alapján pedig az is látszott, talán nem lesz két méter magas – mert az sem ideális ebben a sportban. A jó alapok megvoltak a munkához, elkezdett motorozni, és azt láttam, tényleg megvan benne minden ahhoz, hogy komoly eredményeket érjen el. Egy valami azonban kell még ehhez – ahogyan akkor is mondtam az apukának –, az első évben lesz egy költségvetés, a következőben meg kell toldani egy nullával, aztán a következőben megint, és így tovább. Csak így lehet előre jutni, ha ez nincs meg, akkor nincs miről beszélni.”
Bregyó az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztina és a medence viszonyával igyekezett érzékeltetni, milyen fontos is, hogy a lehető legjobb körülményeket megteremtsék már az edzésekhez is Máténak.
„Technikai sporthoz kell a megfelelő technika, és kellenek az edzések is a meglévő technikával. Idehaza pedig erre nem sok lehetőség van. Főleg most nem, mikor a Hungaroringet felújítják, a Pannonia Ring ugyancsak szétszedve, hol próbáljon ki egy ilyen motort? Bejáratni, hogy elindul-e ugyan lehet, de komolyan tesztelni nem, ezért Aragóniába kell utaznunk három napra. Csak ez az egy teszt több mint kétmillió forint lesz, de más opció nincs. Lehet futni, sokat edzeni a teremben, de Egerszegi Krisztina sem lett volna ötszörös olimpiai bajnok, ha medencébe egyszer sem ugrik…”
Holovatti szerint a fanklub lehetőséget ad arra, hogy sok, a motorsport iránt fogékony, vagy épp Máté tehetsége által lenyűgözött ember közösen viselje ezen költségek egy részét, legyen szó akár tagdíjról, akár támogatói díjról, vagy épp olyan apróságról, hogy a tagok megvesznek például egy szurkolói pólót.
„Mindenki előtt nyitva az ajtónk, de persze a többség alighanem a motoros társadalomból kerül majd ki. Nem titkolt vágyunk, hogy minél több szurkoló kijöjjön egy-egy elérhető távolságban lévő futamra. Nekik készülünk relikviákkal, szurkolói kellékekkel, például pólókkal, amelyek megvásárlásával szintén támogathatják ezt a tehetséges fiút” – tekintett előre a fanklub alapítótagja.