A kétszeres Európa-bajnok Galambos Péter könnyűsúlyú egypárban ötödik lett pénteken az evezősök belgrádi világbajnokságán.
A pénteki fináléban a rajtot követően a legszelesebb oldalon is élre állt a háromszoros vb-ezüstérmes Galambos Péter, féltávra azonban visszacsúszott az ötödik helyre. Majd az erősödő szélben egyre jobban leszakadt az élmezőnytől, végül 8:07.25 perces idővel haladt át a célvonalon.
„Tudtam, hogy csoda számra van szükség, de hittem benne, elvállaltam az elejét. Vezettem az első pár száz méteren, majd ahogy erősödött a szél és lett egyre nagyobb a hullám, úgy lemaradtam és végül ötödik helyen értem célba” – jelentette ki a nem olimpiai szám kétszeres Európa-bajnoka a Career Brand Management érdeklődésére.
A 37. születésnapját szombaton ünneplő rutinos sportoló hozzátette, úgy érezte, hogy remek formában érkezett meg a világbajnokságra, mivel jól sikerült a felkészülése.
„Jól mozogtam a hajóban az itteni edzések során is és a futamok alatt is. Az előfutamban magabiztos második helyen értem célba, így a negyeddöntőben folytatódott a verseny. Ott végig az élen eveztem és csak a legvégén csúsztam vissza a második helyre. Ez tudatos döntés volt a részemről. Nem láttam értelmét finiselni, mivel rögtön másnap várt ránk a középfutam. A középfutam napjára rettentő erős szél érkezett a helyszínre. Oldal-ellenszél fújt a pályán. Az első három hely valamelyikét kellett elcsípni a döntőbe jutáshoz. Az extrém hullámok között sikerült a (későbbi arany és ezüstérmes) svájci és olasz rivális mögött bejönnöm. Ezzel immár hetedik alkalommal húzhattam világbajnoki döntőt. A finálé napjára maradt továbbra is az irreális szél, így a futamgyőztesek pályakiemelést kaptak. Nekem a legszélső pálya jutott, onnan kellett felvennem a kesztyűt” – tette hozzá Galambos Péter, aki az evezésben egy kis szünetet tart, ám hátradőlni nem fog, ugyanis októberben maratont fut majd Budapesten.
„Erre fogom megkezdeni a felkészülést. Úgy érzem, az állóképességgel nem lesz gond. Csak a futóművet kell megedzeni, hogy az ízületek és specifikus izomcsoportok bírják a strapát” – tekintett előre Galambos Péter, akinek az őszi lesz a negyedik maratonja, a legjobb ideje pedig 2 óra 45 perc. Ezúttal is hasonló idővel szeretne majd célba érni.