A könnyűsúlyúak között Galambos Péter győzött a Mosonmagyaróváron rendezett 32. evezős ergométeres országos bajnokságon.
„Ez a mostani az ötödik vagy a hatodik győzelmem, annyira nem tartom számon” – árulta el a Career Brand Management érdeklődésére Galambos Péter, aki a könnyűsúlyúak között győzött a Mosonmagyaróváron rendezett 32. evezős ergométeres országos bajnokságon.
„Nem vagyok maximálisan megelégedve az időeredményemmel, hat és fél másodperccel maradtam el az eddig legjobbamtól – folytatta a 2000 métert 6:19.40 alatt teljesítő Galambos. – Nem volt túl jó az elmúlt másfél-két hetem, kicsit hullámzóan adtam le a teljesítményt. Lehet, hogy a törökországi edzőtábornak az utóhatása, ott 6000 méteres ergométeren nagyon jót tudtam húzni, 2000 méteren most nem jött ki a lépés. A verseny reggelén azt tűztem ki célul, hogy 6 perc 20 másodpercen belül legyek, ez azért meglett. Nagy probléma nincs, de élsportolóként törekednék a legjobbra” – foglalta össze tapasztalatait a könnyűsúlyú egypárban kétszeres Európa-bajnok Galambos, aki januárban három hétig Törökországban edzőtáborozott.
„Ott elég sokat próbálgattuk a két-, és a négypárevezőst, összességében nem volt túlságosan szerencsénk az időjárással, hidegebb volt és sokszor volt elég erős szél és csapadék. A február otthon telt, szárazföldi edzéseket végeztünk és készültem erre a versenyre. Az evezősöknek ez egy alapfoglalatosság a téli időszakban, hiszen az időjárás miatt nem mindenki tud a vízre menni” – mondta Galambos, aki most kényelmesen belefért a 75 kilogrammos súlyhatárba.
„Az ergométeren még inkább befolyásoló tényező az ember testsúlya, hiszen minél nagyobb tömeggel rendelkezel, annál könnyebb húzni. Az ergométer objektíven megmutatja, hogy milyen állapotban van az ember, egzakt értéket mutat, kijelzi a wattot, az 500 méteres részidőt, nagyon pontos képet tud kapni az ember arról, hogyan is muzsikál. A víz ezzel szemben sokkal összetettebb, az ergométerhez elég a nyers erő és egy minimális technikai előképzettség. A vízen kell figyelni a balanszra, a mozgás apró részleteire, hogy jól fusson a hajó. Én kevésbé vagyok erős, inkább technikásnak mondanám magam” – összegzett Galambos, aki korábban örült, hogyha dobogóra állhatott ergométeren, azonban az idősebb riválisok visszavonulása miatt az elmúlt években már számára is termett babér.
„Én nagyjából egyhelyben toporgok, a koromból adódóan már nem hiszem, hogy nagyon tudnék fejlődni ergométeren” – magyarázta az MTK 35 éves kiválósága, aki hétfőn ismét útra kelt, ugyanis társaival két héten át Horvátországban edzőtáborozik. Mint mondta, ezúttal már több szerepet fog kapni az egypárevezés is, az első versenye pedig március vége felé lesz.