Remek rajtot követően taktikus versenyzéssel szerezte meg az újév első hazai aranyérmét az evezős Galambos Péter. Az MTK színeiben induló kétszeres Európa-bajnok a mosonmagyaróvári ergométeres országos bajnokságon bizonyult a mezőny legjobbjának – ám a siker ellenére sem volt maradéktalanul elégedett a hétvégi teljesítményével.
„Szinte hihetetlen, de a legkisebb megfázás nélkül jutottam el idáig. Apróbb derékproblémáim voltak ugyan, de igazából nem hátráltatta a felkészülésemet – nyilatkozta az ob-t követően Galambos Péter a Career Brand Managementnek. – Jó formában érkeztem, de a versenyen mégsem jött ki az az eredmény, amit szerettem volna” – tette hozzá kissé elégedetlenül.
Az előző év legjobb férfi evezősének választott, 37 esztendős sportoló remek rajtot követően húzott el a mezőnytől. A verseny pedig pontosan úgy alakult, amire számított – az utazósebességével nem volt kibékülve ezúttal sem.
„A taktikám a szokásos volt, egy erős rajtot vettem, amivel rögtön az élre álltam és hamar nagy előnyre tettem szert. Ergométeren mindig az utazóm szokott gyengébb lenni. Erre most is számítottam és be is jött. Mivel kellő előnnyel rendelkeztem, a finisig szépen elevickéltem, majd még mielőtt lőtávba értek volna az üldözők, újra elléptem és behúztam az első helyet” – árulta el.
Kétszeres Európa-bajnokunk rendhagyó idény előtt áll, április végén ugyanis hazai közönség előtt, a szegedi Maty-éren küzdhet majd meg a kontinens legjobbjaival egy újabb Eb-érem reményében.
„Ugyan nem sikerült extra teljesítményt nyújtanom, de nem is bántam annyira. Szeretném a legjobb formámat tartogatni a szegedi Európa-bajnokságra. Addig még lesz egy fontos állomás, egy hazai válogatóverseny. Ott már kicsivel többet akarok kisajtolni magamból” – tekintett előre könnyűsúlyú klasszisunk.
A Galambos Péter által is említett válogatót március 16-án, ugyancsak Szegeden rendezik majd.