Az idei első világkupán Galambos Péter a 12. helyen zárt Belgrádban a normálsúlyú egypárevezősök versenyében.
„Felemás a hangulatom, hiszen a versenyt megelőzően maximálisan elégedett lettem volna azzal, hogy bekerülök a legjobb tizenkettőbe, viszont így, hogy sikerült ezt elérni, szerettem volna egy jobb pozíciót megcsípni” – jelentette ki Galambos Péter a Career Brand Management érdeklődésére.
„Sajnos az időjárás nem volt kedvező számomra, nekem a kisebb súlyom miatt jól jött volna a tolószél. Enélkül nem igazán tudtam felvenni a versenyt a B-döntőben” – tette hozzá a könnyűsúlyúak között világbajnoki érmes, Európa-bajnok magyar evezős, aki tíz év után versenyzett újra a nemzetközi mezőnyben a normálsúlyúak között.
„Ami bennem volt, ki tudtam evezni, nagyon örülök, hogy bekerültem a legjobb 12-be a normál súlyúak között, viszont van bennem egy kis csalódottság, hogy nem tudtam előrébb mozdulni a B-döntőben. Jó erőben vagyok, jól is ment a versenyzés, de ez ennyit ér a normálsúlyú elitmezőnyben. Most 74 kg környékén vagyok, a legjobbak két méter magasak és 95-105 kilogrammosok. Nem véletlen van ez 72,5 kg-os a súlyhatár, én a termetemből adódóan lassabb vagyok” – folytatta a 35 éves váci kiválóság, aki jelenleg még nem tudja, hogy a három hét múlva esedékes lengyelországi világkupán milyen versenyszámban áll majd rajthoz.
„Poznanba így vagy úgy, de utazni fogok. Elsősorban az most a cél, hogy valamelyik egységbe bekerüljek. Tavasszal volt egy vírusos betegségem, ami miatt visszább ment a súlyom, ezért a szövetségi kapitány azt sem zárta ki, hogy a könnyűsúlyú kettőst fogom kipróbálni. Ha esetleg visszamegyek könnyűsúlyba versenyezni, akkor ehhez nagyon jó lesz a formám. Egyelőre viszont nagyon sok a kérdőjel, a napokban kiderülő koncepció szerint fogok tovább készülni” – tekintett előre Galambos Péter, aki a tervei szerint szerdán evezőstársaival körbe kerékpározza a Balatont.
„Ez egy nagyon jó edzés és állóképességfejlesztő túra, úgyhogy biztosan jó lesz. Nekem ez egy régi bakancslistás sztori, már nagyon várom” – zárta szavait.